őstörténetünk tabui: a magyar őstörténet azon részei, amelyek kutatását a hivatalos állami/akadémiai művelődéspolitika irányítói (a múltban és a jelenben), tudománytalannak hirdetve, akadályozzák, elutasítják, eredményeit tagadják s a tankönyvekből kitiltják. - A szkíta-kérdés történetírásunk legkényesebb kérdése. A ném. történetírók a 18-19. sz: bizonyítékok nélkül, indogermánosították a szkítákat, s bár a 20. sz. közepe óta már nem teszik, a hivatalos hazai tört-írás változatlanul a 19. sz. ném. fölfogást követi. Aki megkíséreli az ősi m. hitvilágot bemutatni, annak vállalnia kell a m. tört-ből száműzött szkíta-kérdés említését is. - A szkíták indogermánosítói (pl. August Ludwig Schlözer, 1735-1809) és göttingai mo-i tanítványai teremtették meg a 18-19. sz: a „délibábos történelmet”, ill. a „délibábos nyelvtudományt”. - Nagyon kevés szkíta nyelvemlék maradt fönn, ezért a szkíták nyelve csak a korabeli más nyelvemlékekkel, ill. későbbi, a szkítával rokon v. a szkíta-utód nyelvek segítségével tanulmányozható; ilyen a sumér, a szanszkrit, az etruszk, a kelta, a magyar nyelv. - A szkíta-etruszk, azaz a m.-etruszk nyelvrokonságot meggyőzően bizonyítja pl. az olasz Mario Alinei: Az etruszk nyelv mint a magyar nyelv archaikus változata (Etrusco: una forma arcaica di Ungherese. Bologna, 2003) c. műve, mely azt a következő hasonlóságokkal mutatja be: apa = apa; Eis, Ais = IS/ŐS, ISTEN; cel= kel, kelet; Felsina = felső stb.). Az etruszk is ragozó nyelv, abban is az első szótag a hangsúlyos, jellemzője a magánhangzó-illeszkedés. Alinei bizonyítéka az is, hogy a m. nyelv segítségével sok „megfejthetetlen” etruszk föliratot fejtett meg. →Czuczor Gergely és Fogarasi János nemcsak kimutatták, hogy „saját nyelvünk szavainak” összehasonlítása és a m. szógyökök bonyolult világának megismerése föltétele a hiteles nyelvhasonlításnak, hanem a m. nyelv legjobb (értelmező és eredet-) szótárának az elkészítésével igazolták is állításaikat. - A m. nyelvben benne van őstörténetünk »lenyomata«. Kiss Dénes (1936-) nyelvész fölismerte, hogy a m. nyelv jelenét és múltját saját és nem a lat. nyelv törv-ei szerint kell tanulmányozni és értékelni. A m. nyelvre a valóság volt a legnagyobb hatással, melynek eredendő emlékei alakultak át elvont fogalommá, pl. a »fog« szavunk is, amely fogást, megfogást, szorítást jelent, noha csak megnevezzük; amihez ragaszkodik, amit magáénak vall a m., ahhoz, ősi szólásunk szerint: »foggal-körömmel ragaszkodik!« Ebből vált elvonttá a fogás, fogda, foglalkozás, sőt az elvont fogalom szavunk minden elágazása, a fogadástól az összefoglalásig! Évezredekkel ezelőtt a valóságot nevezte meg az ember, azokból csak később alkotott elvont fogalmakat! - A m. nyelv emlékezete a szkíta múltra utal, arra, hogy a m. nyelv őse az a szkíta nyelv, amely az állami és a hitélet nyelve (v. egyik meghatározó nyelve) volt a szkíta birod-ban. - A m. nyelv ősisége, gazdagsága, különös rejtélyei - köztük az, hogy leglogikusabb a világ nyelvei közül - nem fejthetők meg, ha nem föltételezzük, hogy hosszú ideig lehetett egy nyugalmát biztosítani képes ókori áll. (egyik, állami és a hitéletét meghatározó) hivatalos nyelve. Hol volt az ókori, a m. „hivatalos” nyelvet megbecsülő állam? A Kárpát-medencében? Keletebbre a Turáni-alföldön(?) a Kaukázusban(?), délebbre Mezopotámiában(?) Itt is, ott is? Mely időszakban itt, mely időszakban ott? E kérdésekre bizonyítható választ kell adnia a m. tudományosságnak, abban a szkíta birod-ról is. - A m-sumér, m-etruszk, m-kelta, stb. nyelvrokonság kutatói azok összehasonlításával vitára bocsátják elért eredményeiket, hozzájárulnak az ókori Szkítia hit- és állami élete meghatározó nyelve megfejtéséhez. - A m-török, m-finn nyelvrokonsággal, a m. és az ugor népek nyelvének rokonságával is érdemben, a hamis előzményeket elfeledve kellene foglalkozni nyelvtörténészeinknek. A régész →László Gyula vetette föl „az összekötő nyelv” vsz. létezését. Megállapította, hogy a településtörténeti régészet megfigyelései nem igazolják azt, hogy egykor volt egy nagyobb számú, egységes nyelvet beszélő nép, a finnugor ősnép, amely aránylag kis ter-en lakott, majd szétvándorolt. Ellenkezőleg: nagy területen szétszórt, egymástól távol lakó kisebb csoportok halmazának kell elképzelnünk, mint pl. a Visztula és az Ural-hegység közti szvidéri műveltséget. A lazán kapcsolódó népesség közt hogyan jöhetett létre »nyelvegység«?” - Minden népnek hatalmas »ismeretlen eredetű« szókészlete van, amelynek az ún. rokon népekhez ill. »a nyelvek külön életében« keletkezett szavakhoz semmi köze. Nem lehetséges-e, hogy ez a szókészlet nagyjából létezett akkor is, amikor az egymással lazán érintkező hordák közt kialakult egymás megértésére egy kezdetleges nyelv? Ez az »összekötő nyelv« más és más színezetet vett föl e csoportok egymástól való távolságának megfelelően. Vsz. nem egy ősnyelv volt, hanem sok, s ezek közt keletkezhetett egy közös nyelv. Ez lehet a magyarázata annak, hogy a finnugor rokonság alapszavai a legegyszerűbb kérdésekre felelnek. Az „ősnyelv” meghatározásakor föltételezhető, hogy a m. nyelvben kimutatható indoeurópai, altáji, török, iráni stb. »jövevényszavak« nem jövevények, hanem az alapnyelv maradványai, amelyek egy másik közösség közelében kialakult »nyelvi egység« szavait ötvözték az új közösség közelébe kerülvén annak nyelvével. - Lehetséges, hogy az »ismeretlen eredetű« szavak adják egy-egy nyelv eredeti állapotát, s éppen a közös szavak jelentik e külön nyelvű népek »közlekedő nyelvét«? Eszerint pl. a m., a finn, a mordvin, stb. eredetileg külön nyelvek s külön nemzetségi csoportok, köztük később keletkezett az egymás mellé sodródott csoportok »közös jellegű« nyelve. A finnugorság tehát nem ősállapot, hanem későbbi alakulat. A 20. sz. közepe óta egyre többen döbbennek rá arra is, hogy a m. (az ómagyar, azaz a szkíta) a Kárpát-medence ősnyelve. - Grover S. Kranz: Az európai nyelvek földrajzi kialakulása (Bp., 2000) c. kv-ében kijelentette: „A magyar nyelv régisége meglepő lehet. Mezolitikus nyelvnek tartom, ami megelőzi a neolitikus bevándorlást.” Kiegészítve: „az uráli nyelvek elterjedésére csak egy lehetséges magyarázat marad, hogy a nyelvcsalád Magyarországról ered és innen terjedt el ellenkező irányba”. Ez azt is jelenti, „hogy az összes helyben maradó európai nyelv közül gyakorlatilag a magyar a legrégibb”. Grover S. Kranz szerint „az uráli nyelvcsalád nem rokona az indoeurópainak, és Európa mai nyelvi képének kisebbik részét alkotja. Az uráli nyelveket ma É-Európa és Ázsia nagy részén, ill. Mo-on beszélik. Az uráliak főleg az erdős zónában, az altájiak a füves pusztákon figyelhetők meg. A legtöbb szakember szerint őshazájuk az Urál-hegység térsége, mely közp-ból a nép föltehetően minden irányba széttelepült, hogy elérje 20. sz. lakhelyét. A központi földr. elhelyezkedés nem bizonyítéka egy nyelvcsoport eredeti ter-ének. Szétszóródásának okát be kell bizonyítani, nem lehet föltételezni minden irányú, egyenlő terjedését. A 9. sz: egy É-ázsiai törzs behatolása Közép-Eu-ba lehetséges, de azon törzs által okozott népességcsere - együttesen nyelvcsere - akkor egy Mo-hoz hasonló, benépesült mezőgazd. vidéken indokolhatatlan. - Az uráli nyelvek elterjedésére csak egy lehetséges magyarázat marad, hogy a nyelvcsalád a Kárpát-medencéből ered és innen terjedt el K-re, legkorábban az újkőkorban. Ha mindez igaz, akkor az összes helyben maradó európai nyelv közül a m. a legrégibb, mivel a jelenlegi uráli nyelvek elterjedése követhető a Kárpát-medencéből. László Gyula szerint a késő jégkori ún. gravetti műveltségnek olyan jelentős nyelve lehetett az ómagyar, amely hosszú ideig közlekedőnyelv volt e műveltség hatókörében, a Kárpát-medencétől Szibériáig. A késő jégkori gravetti műveltség a Fekete-tenger É-i vidékén alakult ki, ennek egyik népe (ága) fölhatolt a mai lengyel földre, s ott mint szvidéri műveltséget (Kr. e. 11.000-5000) ismertük meg, mely az erdős ter-ek peremén elhatolt az Urál-hegységig, sőt át is lépte annak vonalát. Szibériában is elterjedhetett, mert széles sávban e műveltség áthatja a korban utána élőket. A közös szókészlet tehát a szvidériek öröksége lehet az utánuk temetkező népeknél, akiket a későbbi finnugorokkal azonosíthatunk. Nem tudjuk, melyik nép volt az, amelynek nyelvét, életfontosságú szórétegét átvették az egymás közelében élő népek. Megoldásként kínálkozik: a kb. 15 milliós magyarság kb. kétszerese a finnugor népek együttes lélekszámának (beleértve a szamojédokat is). Ismeretlen, mennyiben sorvadtak el a »rokon népek«, de a számbeli különbség elgondolkoztató. Lehetséges, hogy a szvidériek Urálig nyúló ága, amellyel közlekedőnyelveket teremtettek a környező népek, a m. nép elődei. Az obi-ugorok 'mongolos' népének, melynek nyelve legközelebb áll nyelvünkhöz, nincs embertani közössége sem a magyarsággal, sem a többi finnugor néppel. Esetükben nyilvánvaló a nyelvcsere, a kialakuló magyarság lehetett a közlekedőnyelvet adó nép. A m. mint közlekedőnyelv magyarázza a finnugor nyelvrokonság eddig fölfoghatatlan kérdéseit. Makkay János (1933-) a Szt István kora előtti m. kereszténységről írván Bencze Lóránt fölismerése és bizonyítékai alapján közölte: „a kései avarok-onogurok idejében élt ómagyarságnak már 896, Árpád honfoglalása előtt volt magyar nyelvre fordított bibliája”. →Pázmány Péter még olvasott egy ilyen ősrégi, vsz. 896 előtti, gör-ből ford. m. Bibliát. Annak szóhasználata, hangrendje évszázadokkal korábbi, mint a 12. sz. végén leírt →Halotti Beszédé. Néhány sora Pázmány idézeteiben, ill. bibliafordítást őrző kódexünkben maradt ránk. A kora Árpád-korban a m. nyelv fejlettebb lehetett a reformáció-kori Biblia-fordítások nyelvénél. 1570-90: Károli Gáspár a Bibliáénál régebben keletkezett nyelvre fordította a Szentírást. Károli m. nyelve nem nyelvfejlődés, hanem nyelvújjászületés eredménye; nyelvében egy oly régi nyelv támad föl, amely évszázadokon v. évezredeken át egy birod. hitvilágának és állami életének a meghatározó nyelve volt. - László Gyula a Gesta Ungarorumnak azt a részét magyarázva, amely arról szól, hogy Árpád m-jai „háromszor kiáltották: Isten! Isten! Isten!”, megállapította, hogy „»pogány kori« istenfogalmunk és a ker. hit Istene nagyjából egymást példázza. A hitvilágra vonatkozó szavaink »Isten« szavunk mellett is nagyszámúak, a honfoglalás, a ker. hit elterjesztése előttről; pl: a »jonh« (lélek, kihalt szavunk), de maga a »lélek«, »imád«, »menny«, »másvilág«, »id« (szent, kihalt szavunk, ld. id-nap = ünnep), »ül«, »megszentel«, »boldog«, régi jelentése »szent«, azután: böjt, vétek, bűn, bocsájt, búcsú, hisz, hit, teremt, örök. Szinte az egész Bibliát le lehetne fordítani honfoglalás kori m-ságunk nyelvével. Ko.I.

Czuczor Gergely-Fogarasi János: A m. nyelv szótára. 1. köt. Pest, 1862. - Kúr Géza: Etruszk-m. nyelvrokonság. Warren, 1962. - Kúr Géza: Írásos emlékek Erdélyben Kr. e. kb. 2800-ból. Uo., 1965. - Csengery Antal: Az altáj népek ősvallása tek. a m. ősvallásra. Közread. és bev. Kúr Géza. Uo., 1970. - Szőcs István: Délibáb. Bp., 1994. - Makkay János: Indul a m. Attila földjére. Uo., 1996. - Kiss Dénes: Bábel előtt. Miskolc, 1999. - László Gyula: Múltunkról utódainknak. 1-2. köt. Bp., 1999. - Krantz, Grover S.: Az eu. nyelvek földr. kialakulása. Ford. Imre Kálmán. Bp., 2000. - Imre Kálmán: A magyarok őstörténete új megvilágításban. Bp., 2002. - Alinei, Mario: Etrusco: una forma arcaica di Ungherese. Bologna, 2003.

őstörténetünk tabui: a magyar őstörténet azon részei, amelyek kutatását a hivatalos állami/akadémiai művelődéspolitika irányítói (a múltban és a jelenben), tudománytalannak hirdetve, akadályozzák, elutasítják, eredményeit tagadják s a tankönyvekből kitiltják. - A szkíta-kérdés történetírásunk legkényesebb kérdése. A ném. történetírók a 18-19. sz: bizonyítékok nélkül, indogermánosították a szkítákat, s bár a 20. sz. közepe óta már nem teszik, a hivatalos hazai tört-írás változatlanul a 19. sz. ném. fölfogást követi. Aki megkíséreli az ősi m. hitvilágot bemutatni, annak vállalnia kell a m. tört-ből száműzött szkíta-kérdés említését is. - A szkíták indogermánosítói (pl. August Ludwig Schlözer, 1735-1809) és göttingai mo-i tanítványai teremtették meg a 18-19. sz: a „délibábos történelmet”, ill. a „délibábos nyelvtudományt”. - Nagyon kevés szkíta nyelvemlék maradt fönn, ezért a szkíták nyelve csak a korabeli más nyelvemlékkel, ill. későbbi, a szkítával rokon v. a szkíta-utód nyelvek segítségével tanulmányozható; ilyen a sumér, a szanszkrit, az etruszk, a kelta, a magyar nyelv. - A szkíta-etruszk, azaz a m.-etruszk nyelvrokonságot meggyőzően bizonyítja pl. az olasz Mario Alinei: Az etruszk nyelv mint a magyar nyelv archaikus változata (Etrusco: una forma arcaica di Ungherese. Bologna, 2003) c. műve, mely azt a következő hasonlóságokkal mutatja be: apa = apa; Eis, Ais = IS/ŐS, ISTEN; cel= kel, kelet; Felsina = felső stb.). Az etruszk is →ragozó nyelv, abban is az első szótag a hangsúlyos, jellemzője a magánhangzó-illeszkedés. Alinei bizonyítéka az is, hogy a m. nyelv segítségével sok „megfejthetetlen” etruszk föliratot fejtett meg. →Czuczor Gergely és →Fogarasi János nemcsak kimutatták, hogy „saját nyelvünk szavainak” összehasonlítása és a m. szógyökök bonyolult világának megismerése föltétele a hiteles nyelvhasonlításnak, hanam a m. nyelv legjobb (értelmező és eredet-) szótárának az elkészítésével igazolták is állításaikat. - A m. nyelvben benne van őstörténetünk »lenyomata«. Kiss Dénes (1936-) nyelvész fölismerte, hogy a m. nyelv jelenét és múltját saját és nem a lat. nyelv törv-ei szerint kell tanulmányozni és értékelni. A m. nyelvre a valóság volt a legnagyobb hatással, melynek eredendő emlékei alakultak át elvont fogalommá, pl. a »fog« szavunk is, amely fogást, megfogást, szorítást jelent, noha csak megnevezzük; amihez ragaszkodik, amit magáénak vall a m., ahhoz, ősi szólásunk szerint: »foggal-körömmel ragaszkodik!« Ebből vált elvonttá a fogás, fogda, foglalkozás, sőt az elvont fogalom szavunk minden elágazása, a fogadástól az összefoglalásig! Évezredekkel ezelőtt a valóságot nevezte meg az ember, azokból csak később alkotott elvont fogalmakat! - A m. nyelv emlékezete a szkíta múltra, arra, hogy a m. nyelv őse az a szkíta nyelv, amely az állami és a hitélet nyelve (v. egyik meghatározó nyelve) volt a szkíta birod-ban. - A m. nyelv ősisége, gazdagsága, különös rejtélyei - köztük az, hogy leglogikusabb a világ nyelvei közül - nem fejthetők meg, ha nem föltételezzük, hogy hosszú ideig lehetett egy nyugalmát biztosítani képes ókori áll. (egyik, állami és a hitéletét meghatározó) hivatalos nyelve. Hol volt az ókori, a m. „hivatalos” nyelvet megbecsülő állam? A Kárpát-medencében? Keletebbre a Turáni-alföldön(?) a Kaukázusban(?), délebbre Mezopotámiában(?) Itt is, ott is? Mely időszakban itt, mely időszakban ott? E kérdésekre bizonyítható választ kell adnia a m. tudományosságnak, abban a szkíta birod-ról is. - A m-sumér, m-etruszk, m-kelta, stb. nyelvrokonság kutatói azok összehasonlításával vitára bocsátják elért eredményeiket, hozzájárulnak az ókori Szkítia hit- és állami élete meghatározó nyelve megfejtéséhez. - A m-török, m-finn nyelvrokonsággal, a m. és az ugor népek nyelvének rokonságával is érdemben, a hamis előzményeket elfeledve kellene foglalkozni nyelvtörténészeinknek. A régész →László Gyula vetette föl „az összekötő nyelv” vsz. létezését. Megállapította, hogy a településtörténeti régészet megfigyelései nem igazolják azt, hogy egykor volt egy nagyobb számú, egységes nyelvet beszélő nép, a finnugor ősnép, amely aránylag kis ter-en lakott, majd szétvándorolt. Ellenkezőleg: nagy területen szétszórt, egymástól távol lakó kisebb csoportok halmazának kell elképzelnünk mint pl. a Visztula és az Ural-hegység közti szvidéri műveltséget. A lazán kapcsolódó népesség közt hogyan jöhetett létre »nyelvegység«?” - Minden népnek hatalmas »ismeretlen eredetű« szókészlete van, amelynek az ún. rokon népekhez ill. »a nyelvek külön életében« keletkezett szavakhoz semmi köze. Nem lehetséges-e, hogy ez a szókészlet nagyjából létezett akkor is, amikor az egymással lazán érintkező hordák közt kialakult egymás megértésére egy kezdetleges nyelv? Ez az »összekötő nyelv« más és más színezetet vett föl e csoportok egymástól való távolságának megfelelően. Vsz. nem egy ősnyelv volt, hanem sok, s ezek közt keletkezhetett egy közös nyelv. Ez lehet a magyarázata annak, hogy a finnugor rokonság alapszavai a legegyszerűbb kérdésekre felelnek. Az „ősnyelv” meghatározásakor föltételezhető, hogy a m. nyelvben kimutatható indoeurópai, altáji, török, iráni stb. »jövevényszavak« nem jövevények, hanem az alapnyelv maradványai, amelyek egy másik közösség közelében kialakult »nyelvi egység« szavait ötvözték az új közösség közelébe kerülvén annak nyelvével. - Lehetséges, hogy az »ismeretlen eredetű« szavak adják egy-egy nyelv eredeti állapotát, s éppen a közös szavak jelentik e külön nyelvű népek »közlekedő nyelvét«? Eszerint pl. a m., a finn, a mordvin, stb. eredetileg külön nyelvek s külön nemzetségi csoportok, köztük később keletkezett az egymás mellé sodródott csoportok »közös jellegű« nyelve. A finnugorság tehát nem ősállapot, hanem későbbi alakulat. A 20. sz. közepe óta egyre többen döbbennek rá arra is, hogy a m. (az ómagyar, azaz a szkíta) a Kárpát-medence ősnyelve. - Grover S. Kranz: Az európai nyelvek földrajzi kialakulása (Bp., 2000) c. kv-ében kijelentette: „A magyar nyelv régisége meglepő lehet. Mezolitikus nyelvnek tartom, ami megelőzi a neolitikus bevándorlást.” Kiegészítve: „az uráli nyelvek elterjedésére csak egy lehetséges magyarázat marad, hogy a nyelvcsalád Magyarországról ered és innen terjedt el ellenkező irányba.” Ez azt is jelenti, „hogy az összes helyben maradó európai nyelv közül gyakorlatilag a magyar a legrégibb”. Grover S. Kranz szerint „Az uráli nyelvcsalád nem rokona az indoeurópainak, és Európa mai nyelvi képének kisebbik részét alkotja. Az uráli nyelveket ma É-Európa és Ázsia nagy részén, ill. Mo-on beszélik. Az uráliak főleg az erdős zónában, az altájiak a füves pusztákon figyelhetők meg. A legtöbb szakember szerint őshazájuk az Urál hegység térsége, mely közp-ból a nép föltehetően minden irányba széttelepült, hogy elérje 20. sz. lakhelyét. A központi földr. elhelyezkedés nem bizonyítéka egy nyelvcsoport eredeti ter-ének. Szétszóródásának okát be kell bizonyítani, nem lehet föltételezni minden irányú, egyenlő terjedését. A 9. sz: egy É-ázsiai törzs behatolása Közép-Eu-ba lehetséges, de azon törzs által okozott népességcsere - együttesen nyelvcsere - akkor egy Mo-hoz hasonló, benépesült mezőgazd. vidéken indokolhatatlan. - Az uráli nyelvek elterjedésére csak egy lehetséges magyarázat marad, hogy a nyelvcsalád a Kárpát-medencéből ered és innen terjedt el K-re, legkorábban az újkőkorban. Ha mindez igaz, akkor az összes helyben maradó európai nyelv közül a m. a legrégibb, mivel a jelenlegi uráli nyelvek elterjedése követhető a Kárpát-medencéből. László Gyula szerint a késő jégkori ún. gravetti műveltségnek olyan jelentős nyelve lehetett az ómagyar, amely hosszú ideig közlekedőnyelv volt e műveltség hatókörében, a Kárpát-medencétől Szibériáig. A késő jégkori gravetti műveltség a Fekete-tenger É-i vidékén alakult ki, ennek egyik népe (ága) fölhatolt a mai lengyel földre, s ott mint szvidéri műveltséget (Kr. e. 11.000-5000) ismertük meg, mely az erdős ter-ek peremén elhatolt az Urál hegységig, sőt át is lépte annak vonalát. Szibériában is elterjedhetett, mert széles sávban e műveltség áthatja a korban utánuk élőket. A közös szókészlet tehát a szvidériek öröksége lehet az utánuk temetkező népeknél, akiket a későbbi finnugorokkal azonosíthatunk. Nem tudjuk, melyik nép volt az, amelynek nyelvét, életfontosságú szórétegét átvették az egymás közelében élő népek. Megoldásként kínálkozik: a kb. 15 milliós magyarság kb. kétszerese a finnugor népek együttes lélekszámának (beleértve a szamojédokat is). Ismeretlen, mennyiben sorvadtak el a »rokon népek«, de a számbeli különbség elgondolkoztató. Lehetséges, hogy a szvidériek Urálig nyúló ága, amellyel közlekedőnyelveket teremtettek a környező népek, a m. nép elődei. Az obi-ugorok 'mongolos' népének, melynek nyelve legközelebb áll nyelvünkhöz, nincs embertani közössége sem a magyarsággal, sem a többi finnugor néppel. Esetükben nyilvánvaló a nyelvcsere, a kialakuló magyarság lehetett a közlekedőnyelvet adó nép. A m. mint közlekedőnyelv magyarázza a finnugor nyelvrokonság eddig fölfoghatatlan kérdéseit. Makkay János (1933-) a Szt István kora előtti m. kereszténységről írván Bencze Lóránt fölismerése és bizonyítékai alapján közölte: „a kései avarok-onogurok idejében élt ómagyarságnak már 896, Árpád honfoglalása előtt volt magyar nyelvre fordított bibliája”. →Pázmány Péter még olvasott egy ilyen ősrégi, vsz. 896 előtti, gör-ből ford. m. Bibliát. Annak szóhasználata, hangrendje évszázadokkal korábbi, mint a 12. sz. végén leírt →Halotti Beszédé. Néhány sora Pázmány idézeteiben, ill. bibliafordítást őrző kódexünkben maradt ránk. A kora Árpád-korban a m. nyelv fejlettebb lehetett a reformáció-kori Biblia-fordítások nyelvénél. 1570-90: Károli Gáspár a Bibliáénál régebben keletkezett nyelvre fordította a Szentírást. Károli m. nyelve nem nyelvfejlődés, hanem nyelvújjászületés eredménye; nyelvében egy oly régi nyelv támad föl, amely évszázadokon v. évezredeken át egy birod. hitvilágának és állami életének a meghatározó nyelve volt. - László Gyula a Gesta Ungarorumnak azt a részét magyarázva, amely arról szól, hogy Árpád m-jai „háromszor kiáltották: Isten! Isten! Isten!”, megállapította, hogy „»pogány kori« istenfogalmunk és a ker. hit Istene nagyjából egymást példázza. A hitvilágra vonatkozó szavaink »Isten« szavunk mellett is nagyszámúak, a honfoglalás, a ker. hit elterjesztése előttről; pl: a »jonh« (lélek, kihalt szavunk), de maga a »lélek«, »imád«, »menny«, »másvilág«, »id« (szent, kihalt szavunk, ld. id-nap = ünnep), »ül«, »megszentel«, »boldog«, régi jelentése »szent«, azután: böjt, vétek, bűn, bocsájt, búcsú, hisz, hit, teremt, örök. Szinte az egész Bibliát le lehetne fordítani honfoglalás kori m-ságunk nyelvével. Ko.I.

Czuczor Gergely-Fogarasi János: A m. nyelv szótára. 1. köt. Pest, 1862. - Kúr Géza: Etruszk-m. nyelvrokonság. Warren, 1962. - Kúr Géza: Írásos emlékek Erdélyben Kr. e. kb. 2800-ból. Uo., 1965. - Csengery Antal: Az altáj népek ősvallása tek. a m. ősvallásra. Közread. és bev. Kúr Géza. Uo., 1970. - Szőcs István: Délibáb. Bp., 1994. - Makkay János: Indul a m. Attila földjére. Uo., 1996. - Kiss Dénes: Bábel előtt. Miskolc, 1999. - László Gyula: Múltunkról utódainknak. 1-2. köt. Bp., 1999. - Krantz, Grover S.: Az eu. nyelvek földr. kialakulása. Ford. Imre Kálmán. Bp., 2000. - Imre Kálmán: A magyarok őstörténete új megvilágításban. Bp., 2002. - Alinei, Mario: Etrusco: una forma arcaica di Ungherese. Bologna, 2003.