|
Gondolatok a pentatóniáról
Föltételezem, hogy a pentatónia a magasabb szférákra jellemző (ezért is szellősebb), a hétfokúság pedig a legsűrűbb anyagi világot jelképezi (ezért sűrűbb, nincsenek benne hézagok).
A pentatóniáról
Általánosan elterjedt az az elképzelés, hogy a pentatónia hiányos hétfokú hangsor. Ezért aztán sokan úgy jellemzik a pentatóniát, mint egy olyan hangrendszert, amelyből hiányzik a fá és a ti hang. A félhang nélküli pentatónia tehát do, re, mi, szó és lá hangokból áll (létezik félhangos pentatónia is, például a japánoknál, sőt, még Dunántúlon is, de a kettő nem egyforma). A magyar népzenében a pentaton dallamok általában lá végűek (lá hangon zárnak), ami ezt a hangsort teljesen szimmetrikussá teszi: lá, dó, ré, mi, szó (szándékosan hagytam ki a ti és a fá helyét, mert így szemléletesebb a szimmetria: a rendszer első két hangja között kis terc távolság van, aztán következik két egészhang lépés, végül pedig még egy kis terc). Ez persze csak a hangsor, amiben egyezményesen csak egyszer szerepel minden hangmagasság. Ez nem jelenti azt, hogy a pentaton dallamok összesen csak öt hangon mozognak. Ezek a hangok ismétlődhetnek oktávval fennebb vagy lennebb, így a tiszta pentaton magyar dallamokban általában a következő sor lelhető fel: szó, lá, dó, re, mi, szó, lá. A pentaton hangsornak a dallamban kirajzolódó vázán, a pillérhangokon kívül, melyet tiszta ötfokúságnak (tiszta pentatóniának) nevezünk, gyakran megjelennek a hézagokat kitöltő ún. pien hangok (kínai szó). A pien hangok által az ötfokú hangrendszer kiegészülhet hét, vagy még több fokúvá (max. kilenc). Ilyenkor a mi és a szó között megjelenhet a fá vagy a fi, vagy mindkettő (utóbbi esetben a dallam folyamán előbb a fi szokott megjelenni, aztán a fá). A lá és a dó között pedig a ti és/vagy a tá (itt is, ha mindkettő megjelenik, akkor előbb a ti, aztán a tá). Így lesz aztán a kiegészült sor hét-, nyolc- vagy kilenchangú.
A bökkenő ott van, hogy a magyar népzenében nem vezet egyenes út a pentatóniától a hétfokúság felé (és szerintem másutt sem). Ez azt jelenti, hogy a hétfokú magyar népdalok nem a pentaton dallamokból alakultak ki. Utóbbiakban szinte mindig felfedezhető a dallam ötfokú váza, ahol a pentaton sor hangjainak meghatározó szerepük van. A pien hangok pedig legtöbbször másodrangú szerepet töltenek be, úgymond csak töltelékek (rövid hangok, a dallam kevésbé fontos helyein, a dallam folyamán kevésszer, többnyire hangsúlytalan helyeken jelennek meg). Amikor pedig egy hézagot kétféle pien hang tölt ki, ez azt mutatja, hogy az ötfokú szerkezet még igen erős. A hézagokat kitöltő hangok még nem önállósultak. Ezért aztán nyugodtan elmondhatjuk, hogy a hétfokú hangsorok és dallamok önálló fejlődési utat jártak be, függetlenül a pentatóniától.
A pentatónia és a hétfokú hangsorok között tehát nincs közvetlen rokonság. Mint ahogy a kétféle hangrendszert használó népek között sincs. A hétfokú dallamok az indoeurópai népek zenéjére jellemzők, valamint a sémi, és – föltételezem – az arab népekére (utóbbiakat nem ismerem eléggé).
A Brockhaus-Riemann féle Zenei Lexikon III. kötetében (Zeneműkiadó, Budapest, 1985, 97. old.) a következőket olvashatjuk a pentatóniáról: „A ~ egyik ősi forrásvidéke vlsz. a történelem előtti Közép- és Kelet-Ázsia (Tibet és az ősi Kína); onnan sugárzott szét egyrészt Hátsó- és Elő-India, Indonézia, Melanézia és Mikronézia, valamint Nyugat-Polinézia felé, másrészt Kelet- és Közép-Európába, őrzője t.k. a magyar népzene régi rétege. Másik kisugárzási területe a Földközi-tenger vidéke: maradványai megtalálhatók a berber zenében, a dél-olasz és szardíniai népzenében, a kelta népcsoportok dalaiban. Elterjedt a ~ az afrikai ültetvényesek (t.k. a bantuk) és a földműves indiánok között is. Az, hogy a ~ eljutott különböző fokon álló vadász- és pásztornépekhez is (pl. a lappokhoz, türk törzsekhez és mongolokhoz, közép-kaliforniai gyűjtögetőkhöz és közép-ausztráliai kezdetleges vadásznépekhez), bizonyára a kulturális érintkezés közvetítésével létrejött másodlagos elterjedésre vezethető vissza.”
Édesapám, a magyar népzene tanulmányozása során, arra a következtetésre jutott, hogy a pentaton hangsor közelebb áll a természethez, mint a hétfokú sorok. Az ötfokú dallamokra jellemző hangközök frekvenciakülönbségeinek számarányai nagyon közeliek az aranymetszés arányaihoz. Ez alapján édesapám bizonyítani próbálta egy tanulmányában, hogy az emberi fül felépítésében lévő belső csiga tulajdonképpen aranymetszéscsiga. Ugyanezért a felfedezésért később egy tudós (fizikus?) Nobel-díjat kapott. Ő megépített egy mesterséges fület (aranymetszés arányokkal), mely „hallott”.
Mindezek azt mutatják, hogy a két hangrendszer (a pentatónia és a hétfokúság) két külön zenei világ. Ez egyébként a dallamanyagban is megmutatkozik. Ezért nem helyes, hogy a pentatóniát egy hiányos hétfokú hangsornak fogjuk fel. Azonban – és ez az én sejtésem, talán még senki nem mondta ki ezt így – a kettő együtt alkot egy teljes egészet. Föltételezem, hogy a 12 hang egy kerek egész (ld. a zodiákusok, a hónapok, az órák számát stb.). Ezt legkönnyebben úgy lehet elképzelni, mint a zongora billentyűit: a fehér billentyűk alkotják a hétfokú hangsorokat (attól függően, hogy melyik ezek közül a záró hang, hét van belőlük), a fekete billentyűk pedig a pentaton sort (itt pedig ötfélét különböztetünk meg). A kettő nem egymásnak része, hanem kiegészítik egymást.
Ami pedig még érdekesebb, azt a Juhász Zoltán és csoportja kutatásai mutatják meg. Számítógépes programot készítettek, amellyel bizonyos népek minél több dallamát vették megfigyelés alá. Különböző, az anyagból megmutatkozó szempontok alapján különböző típusokat állítottak fel. Sokféle nép dallamait vizsgálták: európaiakét, rokon népekét, ázsiaiakét (például kínai), arabokét stb., és a kutatás tovább folyik, más népekre is kiterjesztve azt. Az egészet kivetítették egy kétdimenziós koordinátarendszerre, ahol a különböző népek sajátos dallamai (pontokkal jelölve) különböző helyeken sűrűsödtek össze. Így megmutatkozott, hogy mely népcsoportok népzenéjében van átfedés. Általában a nyugatiak és keletiek között nemigen van. A legérdekesebb viszont az, hogy a magyar népzene átfedi az egészet. Mondhatni, szinte minden sűrűsödésben ott van a magyar népzene bizonyos mennyiségű dallamtípussal. A végkövetkeztetés: a magyar népzene egyfajta olvasztótégely, amelyben megtalálhatók minden más nép dallamainak típusváltozatai.
Ez újból a magyarság befogadókészségét támasztja alá, és visszavisz a magyar nép küldetéséhez: hidat állítani kelet és nyugat között.
Továbbá még van egy sejtésem, de lehet, hogy ez már agyalás. Föltételezem, hogy a pentatónia a magasabb szférákra jellemző (ezért is szellősebb), a hétfokúság pedig a legsűrűbb anyagi világot jelképezi (ezért sűrűbb, nincsenek benne hézagok). Ha pedig ez így van, akkor a magyarság a legjobb úton halad küldetése beteljesítése felé. Hiszen tudat alatt már rég elsajátította mindazt, amit az anyagot képviselő népek hordoznak.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
